A Dental 4
moduláris felépítése lehetővé teszi, hogy a felhasználók maguk alakítsák ki az igényeiknek leginkább megfelelő összetételű programcsomagot. A rendelkezésre álló alap szoftvercsomagok és a hozzájuk kapcsolható kiegészítő modulok bármilyen kombinációjú összeállításával biztosítható, hogy minden felhasználó a pacientúra méretéhez, a rendelő fő profiljához igazodó, csak a szükséges funkciókkal rendelkező programmal dolgozzon. Ennek a moduláris felépítésnek köszönhető az is, hogy az idő előre haladtával változó igényekhez igazodva, a Dental 4 bármikor bővíthető az újabb feladatoknak megfelelő modulokkal. Vannak azonban olyan funkciók, olyan felületek melyeket minden Dental 4 szoftver tartalmaz.






A Dental 4 alapfunkciói

o Alapkartonok:

  Törzskarton: A törzskarton a páciensek alapadatait tartalmazza. A törzskartonon a kötelezően kitöltendő rovatokat az opciókban a felhasználó saját maga határozhatja meg. A törzskarton gyors kitöltését segítik, a programba beépített automatizmusok. Így például az utónév alapján a páciens neme, az irányítószám alapján a város automatikusan kerül kitöltésre. Az opciókban alapértékként lehet beállítani a város nevét, a leggyakrabban használt városra. Tovább egyszerűsíti a kitöltést, hogy sok mezőnél azok tartalmát listából lehet választani.

Szakkarton: A szakkartonon a szájüregi és fogászati rendellenességek rögzíthetők, de itt találhatóak a fogszín, fogkő valamint az anamnézis mezők is.
Kezelési terv: A Kezelési Terv karton egy szabadon kitölthető karton. Itt lehet rögzíteni a pácienssel előre egyeztetett kezelés-menetet, melyet (mint minden kartont) ki lehet nyomtatni, s így aláírattatni a pácienssel.

Zárójelentés: A Zárójelentés karton is szabadon kitölthető, nyomtatható.






o Integrált, grafikus státusz felület:

A program fő felülete a Státusz, ahol az orvos a páciens kezeléseit rögzítheti. Az egyszerűen felvihető kezeléseket egy előre definiált menüből lehet kiválasztani, és ezekhez külön karton is kitölthető, melyeken többek között jelölhető a TB kód (TB-s változat esetén), az elszámolás típusa, a tevékenység és anyag ára, s ezeken túlmenően megjegyzések írhatók a kezelésekhez.
A legújabb verziójú Dental szoftverben lehetőség van a kezelésekhez alkezelések definiálására, melyek a kezelési kartonon kiválaszthatók. Így például lehetőség van különböző anyagból készült különböző árú tömések, koronák stb. felvitelére.
A program megkülönböztet idegen, saját és terv kezeléstípusokat, melyek vizuálisan is elkülöníthetők, így például látható a páciens aktuális státusza, vagy megtekinthető a páciens felvételkori állapota. Lehetőség van a foghoz, illetve fogcsoporthoz kötött kezeléseken kívül úgynevezett globális kezelések felvételére is. A felvett kezelések grafikusan jelennek meg a fogakon, a kijelölt fogfelületeken, az előre definiált rajzokkal, szimbólumokkal. A kezelési folyamatok kezelési sorozatokra bonthatók, melynek segítségével anyagilag és szakmailag is elkülöníthetők az elvégzett munkák.
A mintegy négyszáz globális és foghoz kötött kezelés közötti eligazodást segíti, hogy a felhasználó a kezelések felvitelére szolgáló menü szerkezetét a saját igényei szerint alakíthatja. Lehetőség van arra, hogy a különböző szakterületekhez (konzerváló fogászat, műtét, szájhigiéniás kezelések, stb.) csoportosított kezelések közül a legtöbbször alkalmazott kezelések a menü elején, a ritkábban alkalmazott kezelések pedig a menü végén szerepeljenek.

A státusz felületen listákat lehet készíteni a páciens kezeléseiről különböző szempontok alapján (idegen-, saját-, terv-kezelések, aktuális állapot, fogankénti, illetve összes kezelés). A kijelölt fogakról nagyítást lehet kérni. A felületen megtalálható még egy információs sor, ahol megjelenik például az éppen aktuális fog, amelyre a kezelés kerül, az allergia, melyet a törzskartonban rögzítettünk és a páciens egyenlege.
A státuszfelület része a history funkció, melynek segítségével grafikusan is nyomon követhetők, dokumentálhatók a pácienseken elvégzett kezelések. A felületen elhelyezett ’csúszkát’ mozgatva a különböző időpontoknak megfelelő státuszrajzolatok válnak láthatóvá. Ezen felül, lehetőség van egyszerre több státuszrajzolat megjelenítésére, a különböző időpontoknak megfelelő állapotok összehasonlítására is.






o Szkennelő-képimportáló funkció:

A Dental 4 (még a legkisebb felszereltséggel rendelkező összeállítás is) alapfunkcióként tartalmazza a szkennelő-képimportáló modult. Ennek és egy diafeltétes szkennernek a segítségével lehetőség nyílik arra, hogy a páciens röntgenfelvételeit a betegkartonnal együtt tároljuk. Az így tárolt felvételek azután a státusz felületen bármikor, gombnyomásra „elővehetők”, összehasonlíthatók a grafikus fogstátusszal, a páciens állapotának változásával. E funkciónak köszönhető, hogy a páciensnek átadott, a pácienssel aláíratott különböző dokumentumok (anamnézis lap, beleegyező nyilatkozat, elfogadott árajánlat) elektronikus úton archiválhatók, előkereshetők és hogy a törzskartonon elhelyezhető a páciensről készült fénykép is.






o Egyenleg- és számlakezelés:

Az Egyenleg felületen megtalálható az adott páciensen végzett kezelések listája, egyenlege. Itt található a program számlázó része, amivel előleg-, vég-, terv-, valamint sztornó- számlákat lehet kibocsátani és eltárolhatók a számlák kiegyenlítésének adatai. A felvitt kezelések adatai és árai még számlázás előtt módosíthatóak, valamint - a terv számla funkcióval - lehetőség van ajánlat adásra. Természetesen a számlázó a hatályos törvényi szabályozásnak megfelelően a számlákon megjeleníti az ÁFA kulcsonkénti összesítést, a tételenkénti ÁFA értékeket és az elkészült példányszámot, feltüntetve az első példány eredetiségét.






o Bevétel- kezelés- és TB pont kimutatás:

E funkció segítségével adott időszakra vonatkozó összesítések végezhetők. A bevétel-kimutatás pénznemenként mutatja a meghatározott idő intervallumra vonatkozó fizetési- és sztornó számlákat darab-, tevékenység- és anyagár, valamint ezek összesítése szerint.
Kimutatások készíthetők továbbá az adott időszakban elvégzett különböző kezelések mennyiségéről és az ezekre a beavatkozásokra kapható TB pontokról.






o Szűrővizsgálati karton:

Az 1998 júliusától kötelező szűrővizsgálaton való megjelenést igazoló nyomtatványt készítő programrész az aktuális szabályozásnak megfelelő igazolást nyomtat a pácienseknek valamint az orvosnak. A szűrést végző orvos neve, valamint a páciens szükséges adatai automatikusan beíródnak a kartonba, az orvosnak csak a kóros elváltozásokat, illetve az esetlegesen szükséges további beavatkozásokat kell bejegyeznie a karton erre a célra fenntartott mezőibe.






o Internet kapcsolat előkészítés:

A jelenleg forgalmazott összes Dental DMS változat funkciói között helyet kapó Internet előkészítés segítségével közvetlenül a fogászati programból csatlakozhat az Internetre, küldhet és fogadhat e-maileket






Kiegészítő modulok:

o Receptírás:

A funkció segítségével gyári, Fo-No és magisztrális készítményeket lehet felírni és nyomtatni szabvány receptre. A kész receptek természetesen elmenthetők, valamint receptminták definiálhatók, melyek a későbbiekben felhasználhatók.






o Berendelés- naptár felületek:

A program munkaidő beosztás felületén az orvos definiálhatja a rendelési idejét negyedórás bontásban. Ugyanitt található a szabadság megadására szolgáló felület, ahol akár a következő évi pihenőnapokat is bejelölheti, amelyet a páciensek berendelésénél a program természetesen jelez.

A naptár felületeken egyszerre két hónapos időintervallum tekinthető át. A naptárban mozogni heti-, havi-, 3, ill. 6 havi-, de akár éves lépésekben lehet.

A „Napló” az orvos óránkénti bejegyzéseinek rögzítésére szolgál. A naptár dátuma mellett csillag jelzi, ha arra a napra bejegyzés történt. A „Berendelés”, a „Heti berendelés” és a „Mai nap” naplórészben a felhasználó által meghatározott színű sáv jelzi, ha az adott időponthoz a „Napló”-ban bejegyzés van. Így például bármelyik felületen azonnal látható, ha valamilyen okból (pl. szervizelik a széket) az időpontra nem célszerű beteget berendelni.
A „Berendelés” felületen a kiválasztott páciens neve a kívánt időpontra kattintva bemásolódik az adott nap 0-24 óráig terjedő, negyedórás bontású táblázatába. Természetesen a páciens-listában nem szereplő (törzskartonnal nem rendelkező, új) páciens előjegyezésére is lehetőség van. Ebben az esetben a berendelés felületen a meghatározott időre „Ismeretlen”-ként kell felvenni a beteget. Egy beosztással negyedórás terminust adhatunk a betegnek. Téves bejegyzés esetén a páciens nevére végzett gombnyomásra a megadott időpontról a páciens törlődik. Ugyanezzel a módszerrel történik a már megbeszélt és rögzített időpontok törlése is.

Az aktuális napi időpontok közötti mozgást nyomógombok segítik. Egy pillanat alatt lehet a délelőtti(DE), délutáni(DU), esti(ES) órákra, vagy a rendelés elejére(RE), rendelés végére(RV), de akár a számítógép órája szerinti időpontra(MO) „ugrani”

A Mai nap felületen a meghatározott napra berendelt páciensek listája látható „Időpont” (óra-perc, tól-ig) „Név”, „Megjegyzés” „Kezelési terv” oszlopokban. A páciens nevét kiválasztva elővehetők annak kartonjai.

A „Heti berendelés” felületen egy pillanat alatt áttekinthető a rendelési idő telítettsége, a még szabad időpontok. Itt is, csakúgy, mint a „Berendelés” felületen, a felhasználó által az „Opciók”-ban meghatározott színeknek megfelelően látható az adott időpontra beütemezett kezelés típus. Az időpontok melletti színes sáv jelzi, amennyiben a „Napló” –ban az időponthoz tartozó bejegyzés szerepel.
Az egeret a felületen mozgatva, az egérmutató pozíciójának megfelelő időpontra berendelt páciens neve kiíródik a felület jobb oldalán. Ugyanitt látható a páciensen végzendő kezelés is. Az éppen aktuális páciens összes berendelése is látható a felület jobb alsó sarkában, így könnyen ellenőrizhető az egymásra épülő kezelésekhez tartozó berendelések helyessége.
A páciensek átrendelése másik időpontra, egy mozdulattal, az adott időintervallum áthúzásával elvégezhető.






o Státuszon gingiva- csontrajzolat:

A modul lehetőséget teremt arra, hogy a fogstátuszra felkerüljön a csontrajzolat és a normál gingiva lefutás. A rajzolatok természetesen a páciens tényleges állapotának megfelelően egyszerűen, az egér mozgatásával módosíthatók.






o Kiegészítő kartonok:

 

 

Diagnózis karton: A diagnózis karton a lezajlott és jelenlegi betegségek BNO kód, és év szerinti nyilvántartására szolgál. Ezen a kartonon lehet rögzíteni az utolsó nőgyógyászati vizsgálat és az utolsó tüdőszűrés idejét is.

Állapot karton: Ez a karton a rizikótényezők (dohányzás, alkoholfogyasztás, vércukorszint stb.) regisztrálására szolgál.

Rizikó karton: Különböző, a fogászati kezeléseknél esetlegesen kockázattal járó betegségek (pszichés zavarok, vérzékenység, anyagcsere-zavarok, fejlődési rendellenesség stb.) rögzítésére lehetőséget adó karton. Ha ezen a kartonon bármilyen bejegyzés van, akkor a fogstátuszon a „Lásd a Rizikó kartont” piros felirat lesz látható.






o Laborfunkciók:

A program fogtechnikai részében lehetőség van a különböző fogtechnikai laboratóriumoktól rendelt munkák felvitelére, és ezek előkeresésére, módosítására. Rögzíthető a kért munkák részletei mellett a fogtechnikai munka ára, az elkészülés és próba időpontja, valamint a labor felé történt kiegyenlítés adatai. A program listát ad egy adott napi próbákról, illetve az elkészült munkákról, de megtekinthető a beállított intervallumok fogtechnikai munkákkal kapcsolatos pénzügyi egyenlege is.






o Statisztika modul:

A Statisztika modul segítségével, komplex, „és-vagy” kapcsolatokkal összetett szűrőfeltételeket kialakítva, tetszőleges szempontok szerinti szűrések végezhetők a pácienseken végzett kezelésekről ill. azok fogstátuszáról. (S1 almodul) Ezen kívül pénzforgalmi-, valamint számlastatisztikák készítésére is lehetőség van. (S1 almodul) Ebben a modulban található továbbá a betegforgalmi napló (S2 almodul), valamint a kereső-értesítő almodul (S3 almodul), melynek segítségével névre szóló körlevelek írhatók a pácienseknek.






o Címkenyomtató statisztikai modul:

A címkenyomtató modullal lehet a Szűrő-értesítő statisztika almodulban készült körlevelekhez etikett címkéket készíteni, így igazán elegáns megoldást kínál a körlevelek címzésére. Ezen kívül tetszőleges számú, a rendelő adatait tartalmazó „feladó” etikett címke is nyomtatható a modul segítségével.






o Röntgen modul:

A Dental R-System integráltan kezeli a digitális röntgen berendezéseket. Az elkészült felvételeket a beteg fogstátuszával együtt tárolja, azok a beteg kartonjának „elővételével” egy időben használhatóvá válnak. A rendszer kompatíbilis az Owandy, Kodak,  Digora, Sens-A-Ray, Trophy ill. Visualix eszközökkel.





o Video modul:

A video modul teszi lehetővé a különböző gyártmányú intraorális kamerák programba integrált használatát. Az elkészült felvételeket a beteg fogstátuszával együtt tárolja, azok a beteg kartonjának „elővételével” egy időben használhatóvá válnak. A rendszer kompatíbilis az Owandy, Kodak,  Digora, Sens-A-Ray, Trophy ill. Visualix, valamint minden számítógéphez csatlakoztatható kamerával.






o Német- ill. angol nyelv modul:

A német és az angol nyelvmodul biztosítja a felhasználóknak a program teljes körű angol ill. német nyelvű használatára. Természetesen a nyelvi modulok használatakor mindenféle nyomtatás (kezelési terv, árajánlat, számla stb.) a megfelelő nyelveken történik.






o Implantológiai modul:

Az implantológiai modul segítségével rögzíthető a sebészeti munka előkészítését és dokumentálását célzó anamnézis, műtéti előkészítés, tervezés (kezelési, implantációs, sebészeti és protetikai terv). Az implantológiai labor kartonra vihetők fel az implantációhoz szükséges labor adatok, valamint külön karton áll rendelkezésre az implantációs munkával kapcsolatos kontroll vizsgálatok számára. Az implantátumok természetesen a grafikus fogstátuszon is láthatók, az erre a célra kialakított szimbólum-rendszer segítségével.




o Orálakupunktúra modul:

E modul a fogászat speciális területére vezet, több mint másfél száz grafika segítségével és az ezekhez kapcsolódó szöveges ismertetőkkel. Segítségével a gyakorló és az e terület iránt érdeklődő fogorvosok egyszerűen ismerhetik meg a fogterületekhez tartozó akupunktúrás csatornákat, azok távolabbi összefüggéseit a szervezet egyéb részeivel, és a komplex tünetegyütteseket.




o OEP jelentés készítő (TB) modul:

A TB modul segítségével a programban rögzített kezelésekről gombnyomásra jelentés készülhet, melynek segítségével az OEP-pel szerződött fogorvosok eleget tehetnek jelentési kötelezettségüknek. A jelentés számítógépes lemezre készül, és a kísérőjegyzék is nyomtatásra kerül.






o SMS modul:

A rendszer segítségével figyelmeztető SMS-t küldhet a páciens telefonjára a kezelés időpontjáról, esetleg röviden a kezelés jellegéről is. Így lehetőség van arra, hogy minden páciens a kezelését megelőző nap automatikus emlékeztetőt kapjon a megbeszélt időpontról.
Marketing eszközként is alkalmazható a rendszer, amelynek segítségével időszakos akciókról, speciális új lehetőségekről tájékoztathatja pácienseit a rendelő. A tájékoztatásnak ez a módja rendkívül egyszerű, gyors, pontos, diszkrét, minden szempontból hatékony.
A Dental program Recall moduljának segítségével például minden hónap elején értesítést küldhetünk azon pácienseknek, akiknél kontroll esedékes.
A páciens válasz SMS-ben tájékoztathatja a rendelőt arról, ha esetleg programja változott és mégsem tud megjelenni a rendelésen., így a fogorvos jobban tud kalkulálni a rendelési idejével.

SMS modul dokumentáció megtekintése




o Archív modul:

A Dental 4.Office Plus új Archív moduljának segítségével a felhasználó az általa megadott szempont szerint archiválhatja adatait, valamint ezeket szükség esetén visszatöltheti.
A program elindítása után – a Dentalnál már megszokott módon – a felhasználó ID-jét és II. kódját megadva jut a program fő oldalára. A programból történő kilépés funkcióján kívül az „Export”, valamint az „Import” menüpontok nyomógomb formájában is elérhetők.

Archív modul dokumentáció megtekintése





Hálózatos verzió kiegészítő moduljai:

o Recepciós modul:

A hálózatos verziójú programban található recepciós modul biztosítja, hogy az összes orvoshoz egy munkaállomáson lehet a berendeléseket előjegyezni. A recepciós munkatárs láthatja a rendelő összes orvosának rendelési idejét, és ehhez képest végezheti a berendeléseket. A rendelőkben dolgozó orvosok aztán csak a saját berendeléseiket látják az erre a célra szolgáló felületen.






o Hálózati levelezés:

A rendelőben dolgozó munkatársak üzeneteket küldhetnek egymásnak, amelyek (ha az üzenet címzettje bejelentkezett a hálózatba) egy percen belül megjelenik a címzett munkaállomásának képernyőjén. Ha a címzett éppen nincs a hálózatban, akkor az üzenet a bejelentkezéskor jelenik meg a képernyőn.











o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban
 

o  o
megnézem nagyban